Szolgáltatásaink
Szervezeti diagnosztika
A közös munka megkezdése előtt megvizsgáljuk, milyen problémákat tapasztalunk a vállalatoknál.
A munkahelyi szervezeten belül rengeteg feszültség, konfliktus, nyílt vagy rejtett agresszió, szorongás, félelem lehet. A BANI korszak kihívása miatt is a munkavállalók egyre rosszabb mentálhigiénés állapotba kerülhetnek (bővebben a BANI világról itt olvashat.
Megfakulhat, de akár ki is hunyhat egyes munkavállalók szeméből a tűz, a csillogás és ilyenkor egyféle „köd” ereszkedhet rájuk. Lelkiállapotuk romlásával együtt teherbírásuk és hatékonyságuk is csökkenhet. A jó szakember kincs, pótlása többlet költség, hiánya a többi munkavállalót terheli, mely kapcsán elégedetlenség alakulhat ki, melynek következménye a megnövekedett fluktuáció lehet. A fentiek tükrébenígy nem célszerű megválni egy-egy kollegától.
Speciális módszereink segítségével mi ezt a ködöt számoljuk fel, hogy újra élettel és tettvággyal teli, lelkes, csillogó szemű munkatársak dolgozzanak és gondolkodjanak az Önök cégénél is.
Ha pedig van is csillogás a tekintetekben, a lelkesedést és a hatékonyságot mindig lehet növelni.
Több kutatás is kimutatta már, hogy a munkavállalók elsősorban nem a jó fizetésért maradnak egy munkahelyen, hanem a jó munkahelyi légkör miatt. Mérgező légkörben pedig a magasabb fizetésért sem maradnak hosszútávon, csak ideig-óráig.
A szervezeti diagnosztika, illetve a vezetőkkel való feltáró beszélgetések során azt tapasztaltuk, hogy a mérgező légkör és a hatékonyság romlása nagyon sok esetben félreértésekre, kimondott vagy kimondatlan (elnyomott) munkatársi konfliktusokra vezethető vissza. Például igazságtalannak érzik a munkafeladatok fel- és megoszlását – a munka terheltségét, az eltérő bánásmódot – ha neki lehet, nekem miért nem?
Ugyanilyen gyakoriak a belső konfliktusok, amelyek főként önbizalomhiányra, túlterheltségre, megfelelési kényszerre vezethetők vissza (Vajon meg tudok felelni az elvárásoknak, vajon tudok majd jó döntést hozni, vajon tudok megfelelően érvelni? stb.).
Milyen kihívások esetén tudunk hatékony megoldást nyújtani a szolgáltatásainkkal?
- Amikor probléma a feladat megértése.
- Ha rendszerint elhúzódik a határidő betartása (mely összefügghet a rossz kognitív állapottal).
- Ha magas a fluktuáció, folyamatos a megbetegedés és/vagy a hiányzás.
- Ha sok a home office-ban dolgozó „befordult” kolléga, akit mégis nehéz „visszacsábítani” az irodába.
- Kimerültség, fásultság, rosszkedv, enerváltság, depresszió, kiégés esetén.
- Ha nem tudnak azonosulni a céggel.
- Ha nincs együttműködés és csapatszellem: individuumok csapatmunka helyett.
- Ha konfliktusok vannak bármely szinten (külső-belső).
- Ha nem hatékony a munkafeladatok meg- és felosztása.
- Amikor a munkatársak behozzák saját magánéleti problémáikat a szervezetbe, és nem a munkájukkal foglalkoznak.
- Munkahelyi stressz esetén, amikor szinte vibrál a levegő.
- Munkahelyi feszült légkör: harag, vita, egyet nem értés, kölcsönösség hiánya, ítélkezések stb. esetén.
A szervezeti diagnosztika felállításához az alábbi kritériumokat vesszük figyelembe:
- munkavállalók mentális állapota,
- stratégia és célok,
- szervezeti struktúra,
- vezetési stílus és kultúra,
- kommunikáció és információáramlás,
- teljesítmény és eredmények,
A fentiek figyelembevétele mellett minden esetben munkavállalói felméréssel indítunk: pszichoszociális kockázati kérdőíveket töltetünk ki.
Az eredmény alapján egyéni javaslatot dolgozunk ki. A program után 4 hónappal visszamérést végzünk, hogy hol tart a változás.
Kérjen ajánlatot! ikon (EZ MI? mi a cél? itt kérjen ajánlatot, vagy csinálunk egy ajánlatkést a kapcsolatoknál? illetve kell-e tudni, melyik szövegrészről jött az ajánlatkérés, vagy csak egy általános ajánlatkérés lesz?)
Emberközpontú szervezetfejlesztés
Nem csak a szervezetet körülvevő világgal kell foglalkozni, hanem:
a szervezeti kultúrát kell olyan irányba fejleszteni, hogy az egyének szintjén történjen meg az adaptáció az új helyzetekhez, ez nyújt versenyelőnyt az egész szervezet szintjén, ebben tudjuk támogatni a cégeket.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Munkánk során azt tapasztaljuk, hogy kezd eltűnni vagy háttérbe szorulni az ember, a barátságos, jó hangulatú munkahelyi kollektíva és lassan átveszi az uralmat a mesterséges intelligencia, az automatizáció, a robotika és az ERP rendszerek ticket-jei stb.
Másrészt a BANI világ sokkoló hatásai: a klímaválság, a COVID, a háborús helyzet, az elszabadult infláció stb.; a mentális egészség romlásához, fokozatos leépüléséhez vezethetnek (bővebben a BANI világról itt olvashat (ikon mutasson a 2.6-ra).
Csapatunk Várnai Myrtill Adrienne innovatív módszerére alapozva kifejlesztett egy komplex programot a jelen kor kihívásaira válaszolva. Ennek segítségével a munkatársakban lévő bizonytalanságot és szorongással teli félelmet átveszi az egészséges önbizalom, a hit a rend, a stabilitás, a tudatos cselekvés, a döntésképesség és a felelősségvállalás.
Miért az InspireRise®?
Mert velünk inspiráló fejlődést érhet el!
Inspire:
inspirációt, ötletet, motivációt és pozitív attitűdöt biztosítunk és ennek a mindennapi megélésére ösztönözzük a szervezet munkavállalóit.
Rise:
támogatásunkkal a munkavállalók tudatos felelősségvállalása, elkötelezettsége, hozzáadott értéke és hatékonysága nő, így a szervezet könnyedén elérheti inspiráló céljait a BANI környezetben is.
Hogyan dolgozunk?
Első alkalommal megvizsgáljuk milyen kihívásokkal, problémákkal, konfliktusokkal, elakadásokkal nézünk szembe.
6-10 alkalomból álló 2-3 órás mini vagy kiscsoportos workshop keretein belül kidolgozzuk az adott szervezetre szabott megoldásokat.
Az eredmény: inspiráló, barátságos, emberfókuszú munkahely és sikeres, hatékony együttműködés a szervezetben. Rövid idő alatt megtapasztalhatja a pozitív változást.
Kipróbálná?
Kérje ingyenes demó bemutatónkat, ahol személyesen megtapasztalhatja, hogy már egy alkalom is milyen sokat számít!
Az alábbi 4 „REGI®” dimenzió mentén fejlesztjük a szervezeteket:
ellenállóképességet, együttműködést fejlesztünk és a szcenárió-tervezést helyezzük előtérbe.
Empátia:
szervezeti tudatosság fejlesztése a külső-belső konfliktusok hatékony kezelésére.
Gyors újratervezés:
improvizáció, gyors helyzetfelmérés, új stratégia és taktikai terv + felelősségvállalás fejlesztése a szervezetben.
Intuíció:
megérzésen alapuló, innovatív módszer a stesszkezelésre és a vezetői döntéstámogatásra.
Kérjen ajánlatot!
Inspiráció Booster (Inspirációemelő) workshop
Rendszeres inspiráció booster workshop (3 hetente 3 óra)
Célja és eredménye a munkaerőmegtartás.
Ugye Ön is szeret játszva tanulni? Kapcsolja össze a tanulást, a fejlődést és a játékot!
A csapatokban jelenlévő problémák gyökérokait kezelve egyéni és csoport szinten 3 hetente, 3 órás blokkokban, strukturált tematikára építve végig vesszük a Tranzakcióanalízis modelljeit. A VMI® módszerrel pedig elengedjük a régi mintákat és új, tudatos viselkedéseket ültetünk át a mindennapi gyakorlatba.
Mi az előnye?
- Egésznapos tréning helyett energetizáló, aha-élményt nyújtó játékos, fejlesztő, edukációs program.
- Újra csillogó szemű, hatékony és motivált munkatársak lesznek a megfáradt tekintetű kollegák – javulnak a kognitív képességek.
- Elköteleződést, érzelmi kötődést épít ki a cég irányába. Felérhet egy csapatépítő tréninggel.
- Visszacsatolást adunk a workshop után egyéni és vezetői szinten. Ezek felhasználhatóak munkaerő optimalizálásához, előléptetéshez, fejlesztéshez stb. Külön szolgáltatásként is megvásárolható.
Mit kapnak a résztvevők?
- Energetizálást.
- Aha-élményeket, összefüggésekre való rálátást.
- Bizalmat és elköteleződést a cég irányába.
- Működési sémák felismerését és változtatási lehetőséget egyéni és csapat szinten (jó és rossz szokások, attitűdök, előítéletek, beskatulyázások stb. feloldását).
- Közös játékos élmények megélését, a közös hang megtalálását, a csapattal való közös együttműködés élményét.
- Az álarcok felismerését, viselkedési minták beazonosítását, és ezek tudatos változtatásának lehetőségét szervezeti és egyéni szinten.
Kérjen ajánlatot!
Inspirációfejlesztő egyéni ülés
Vannak olyan munkatársak, akik nem tudnak még csoportban megnyílni, számukra stressz lenne mások előtt szerepelni, megmutatni és kiadni magukat.
A vezető akár a csapat előtt önállóan is bejárhatja már a változás és fejlődés útját.
Nem csak kiscsoportban, hanem egyénileg is hatékony eredményeket tudunk elérni és „AHA” élményt nyújtani az üléseken, csakúgy, mint az Inspirációs Booster Workshop-on.
Az első, feltáró konzultáción megnézzük, hogy milyen kihívásokkal néz szembe, milyen egyéni problémái, nehézségei, elakadásai vannak. Erre építjük fel és fűzzük fel az egyéni foglalkozásokat.
Kérjen ajánlatot!
Mentálhigiénés fejlesztő csomagajánlatok
egyéneknek és csoportoknak
Célja a munkavállaló mentálhigiénés támogatása.
Kisebb szervezetnél akár az egész cégre, nagyobb vállalat esetén 1-1 osztályra, részlegre, divízióra is tudunk csomagajánlatot adni. A részletkért kérem, keresse kollegánkat.
Vad Szilvia
+36 30 277 8185
ÜZENETKÜLDŐT BETENNI IDE
Kapcsolattartó neve:
Telefonszám:
E-mail cím:
Üzenet:
Kérje ingyenes demó bemutatónkat, ahol személyesen megtapasztalhatja,
hogy már egy alkalom is milyen sokat számít!
Éles bevetés – szakember és vezető kiválasztás
Szakember- és vezető kiválasztás gyorsan és hatékonyan
Célja, hogy az interjúk és/vagy tesztek eredményeként a „befutó” jelöltet aszerint mérni, hogy valóban kompatibilis-e a cég, a csapat és a kompetenciamátrix alapján. E szerint állítjuk össze a felméréshez szükséges eszközöket, melynek része a csapattal való próbanap (vagy néhány órás alkalom) is, amely során a jelölt valódi ösztönös működését is láthatjuk.
Az a tapasztalatunk, hogy az interjúk során elhangzottak nem mindig a valós képet mutatják, a jelöltek interjú szerepet vesznek fel. A csapattal eltöltött próbanap lehetőséget biztosít a valódi személyiségük megmutatására.
Ha bármilyen szempontból nem megfelelő a pályázó, akkor ezzel a 2-3 órás rövid felméréssel rengeteg időt és pénzt spórolhat meg. Ennek értéke több millió forint is lehet. Próbálja ki, kérjen ajánlatot.
Kérjen ajánlatot!